Jonathan Haidt legutóbbi írásának már a címe is állítás: Distracted by Design. Az érv az, hogy ha néhány ember viselkedik önpusztítóan, az róluk szól, de ha a felhasználók túlnyomó többsége csinálja ugyanazt, az már a termékről szól, ami körülveszi őket. A tavaly ősszel feloldott Meta-perdokumentumokban a cég saját kutatói hasonlítják drogokhoz az Instagramot, egy másik belső anyagban pedig az áll, hogy a session alapú mérőszám arra ösztönzi a céget, hogy addiktívabb legyen a termék anélkül, hogy több értéket adna.
Az étkezéssel ezt már egyszer végigcsináltuk. Ott sem az lett a megoldás, hogy mindenki fejlesszen erősebb önfegyelmet, bár az egyéni tudatosság és a személyre szabott étrend továbbra is számít, és senki nem vitatja el tőled a döntést. De kellett mellé szabályozás is: a bizonyítottan mérgező adalékokat kitiltottuk, a többinél pedig kötelezővé tettük az összetevőlistát és a tápértéktáblázatot, hogy a vásárló lássa, mit vesz. A digitális termékeknél nagyjából ott tartunk, ahol az élelmiszeripar a címkézés előtt: a mérőszám, ami a terméket hajtja, üzleti titok, és neked kell kitalálnod, mi van a dobozban. Szerintem itt is ez a két lépés jön, kitiltani azt a néhány mechanizmust, amiről a cég saját belső kutatása mondja ki, hogy kárt okoz, a többinél pedig kötelezővé tenni az összetevők kiírását.